Az Életünk folyóirat 2025/4-es, a természet és az alkotó ember viszonyát vizsgáló lapszámát január 30-án mutatták be a Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdióban. A szombathelyi székhelyű, a Berzsenyi Dániel Könyvtár szervezetében működő folyóirat 2025 őszén új főszerkesztő, Vincze Bence irányítása alatt újult meg.
Mikor megérkezem a programnak otthont adó Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdióba, még nincsenek sokan, de a kezdésig folyamatosan szállingóznak az emberek. A lapszámot rögtön kézhez kapva felfedezem a tágas és hangulatos lakást, majd töltök magamnak egy pohár bort, és átlapozom a friss folyóiratot. Belemélyedni azonban nincs időm, mert az egyre növekvő tömegben célszerűnek látszik minél előbb helyet foglalni. Miután leülök a papírlámpák gyengéd fénye által megvilágított belső szobában, újra lehetőségem nyílik beleolvasni a lapba.
A szemem elsőként Kollár-Klemencz László nagyinterjújának első lapján akad meg,
amelyen a zenész-író a kamerának háttal állva egy ködös rengeteg felé mered, a képet pedig a következő idézet kíséri: „Én egész életemben kívülálló voltam!” Mire feleszmélek, a szobát megtöltik az emberek, a helyiség közepét pedig, kezében egy gitárral, Kollár-Klemencz foglalja el. A zenész röviden üdvözli az összegyűlteket, majd el is kezdődik az akusztikus lakáskoncert, régi és új dalok hangzanak el, mind a természettel a fókuszukban. Mikor szétnézek a szobában, csukott szemmel magukba merülő vagy elrévedő tekintetű embereket látok, a koncert intim jellege láthatóan mindenkit képes megérinteni.
A koncert után kicsit megfogyatkozik a tömeg, de azért szép számban maradnak az azt követő coffee table talk nevet viselő etapra, amelynek során három, a lapban szereplő fiatal költő foglalja el a helyét a lakás különböző pontjain, az érdeklődők pedig részt vehetnek az általuk vezetett negyedórás diskurzusokban. Először veszek részt hasonló eseményen,
a koncerttel egybekötött csoportos beszélgetés számomra szokatlan koncepció, mindenesetre izgalommal vegyes érdeklődéssel csatlakozom.
Kezdetben mintha a többi résztvevőn is hasonló megilletődést észlelnék, azonban miután egyre többen osztják meg meglátásaikat és élményeiket, fontos témákat érintő párbeszédek jönnek létre természetről és alkotásról. Úgy gondolom, előremutató az a fajta irodalmi esemény, amely képes közelebb hozni az alkotókat az olvasókhoz, ezáltal egy emlékezetes közösségi élményt teremtve meg.
Elsőként Mechiat Zina asztalához társulok, akinek Camino Espiritual című, az El Camino élményt bemutató verse szerepel a folyóiratban. Bevezetésként a költő röviden elmeséli saját kapcsolatát a természettel, majd azt a kérdést intézi az egybegyűltekhez, hogy volt-e olyan alkalom, amikor elemi módon találkoztak a természettel. Érdekes és tartalmas beszélgetés alakul ki természetről és civilizációról, a kettő egymást fedő síkjairól, valamint – az este során nem utoljára – felmerül a természet romantizálásának problematikája:
miért társítunk minden természetihez pozitív jelentést, és hogyan erodálja ez a gyakorlat a kapcsolódás valódiságát?
A következő negyedórában Horváth Florencia vezetésével is hasonló kérdéseket járunk körül. Előtérbe kerül, hogy fiatal költőként milyen megélni az első kötet megjelenését, és milyen felkészülést és önvizsgálatot igényel az utómunka, amelynek során az alkotó lezárja az addig felépített világot és témákat, hogy képes legyen megnyitni az utat az új inspiráció számára. A költőtől a Bakony InterCity című verse szerepel a lapszámban, valamint Veszprémi Szilvesztertől olvashatunk egy recenziót a szerző debütkötetéről, a Hiátusról. Az utolsó szakasznál Endrey-Nagy Ágoston köré gyűlünk. A beszélgetés vezető motívuma szintén ember és természet viszonya, különös tekintettel arra, hogy
miként kommercializál a kapitalizmus minden természetit, és hogy ennek a jelenségnek milyen rövid és hosszú távú hatásai észlelhetők.
Felmerül például, hogy milyen következményei vannak a terjeszkedő urbánus létformának a környező vidék állataira – a városokban a rókák, oposszumok, mosómedvék és egyéb erdei állatok alkalmazkodtak az új körülményekhez, ezzel teljesen újfajta közelséget nyitva a természet és a civilizáció között.
Az este után kíváncsian veszem a kezembe a lapszámot, amely Vincze Bence rövid bevezetésével indul. Ebben a főszerkesztő a tavaly elhunyt Jane Goodall munkássága előtt tiszteleg, valamint kifejti gondolatait a lapszám tematikájáról és célkitűzéseiről. A kulcsfogalom az összetartozás és a felelősség; Vincze felhívja rá a figyelmet, hogy
a természet szerves részeként, vele egységben létezünk, és gondolkodó (alkotó) lényekként képesek vagyunk arra, hogy reflektáljunk erre.
Vincze és Kollár-Klemencz interjújában a zenész-szerző mesél a természettel való szoros kapcsolatáról, amely végigkísérte őt élete során. Azt, hogy gyerekkorában a szüleivel vidékről a fővárosba költöztek, törésként élte meg, és visszavágyott a vadonba, a fák és az állatok közé. Elmeséli, hogy milyen módon hatott rá, mikor később sikerült teljesítenie ezt az álmát, és
a családjával vidékre költözött – az élményt úgy írja le, mint egy mindent átitató szerelmet, mint egy simogatást, amelyben lehetetlen csalódni.
Betekintést nyerünk abba is, hogy mit gondol alkotásról, magányról és megújulásról, illetve, hogy miként képes egyensúlyt teremteni a fizikai munkát igénylő tanyasi élet, az írás és a zeneszerzés között.
Az ökológia és irodalom kapcsolatának elméleti hátterét Smid Róbert Mi az ökokritika? című írásán keresztül ismerhetjük meg.
A tanulmány felvázolja az ökokritika történetének fontosabb állomásait, ezzel keretet adva a lapszám többi szövegének.
A szépirodalmi szekcióban a fiatal kortárs magyar szerzőkön kívül olvashatunk a tavaly elhunyt spanyol költő, Antonio Rivero Taravillótól, Cosmin Perţától (André Ferenc fordításában) és Halmai Tamástól is. Taravillo tollából három rövid vers (Kellsi kódex, Szó az időben, A szikvóják) került beválogatásra, amelyeket a fordító, Imreh András megemlékezése követ a szerzőről. A lapszám központi motívumához legszorosabban talán Kiss Dávid Az öreg szil kidőlt és Endrey-Nagy Ágoston versei (Assisi Szent Ferenc őszinteséget fogad, Assisi Szent Ferenc elhivatása a Zámolyi-víztározó partján, A repülésről, A meztelen istenekről) illeszkednek. Kevésbé explicit módon, de
a természet meghatározó szervezőeleme a legtöbb szépirodalmi szövegnek a lapszámban,
Horváth Florencia versében például a vidék természetközeli tapasztalata kerül szembeállításra az idegen városi létformával. A számomra legemlékezetesebbek Cosmin Perţa hosszúversei (Levél anyámnak, Újabb levél anyámnak, Utolsó levél anyámnak [a nagy víz]), amelyek természeti képei a családi kötelékek és az emlékezet metaforikus megjelenítéseként működnek.
A prózakínálatot illetően Fehér Renátótól egy regényrészlet, Beck Zoltántól és Kocsis Marcelltől pedig novellák szerepelnek a lapszámban. A kritikai részlegben még Kabai Henrik Tóth Marcsi Erdő van idebenn című novelláskötetéről szóló írását olvashatjuk. A mű szorosan illeszkedik a lapszám által megjelölt koncepcióba, amennyiben a vidéken élő nők közti és a humán-nonhumán kapcsolatrendszert térképezi fel.
A fenntarthatóság jegyében kiemelendő Szabó Tibor színművész flekkje és Vincze Bence A mérték esztétikája című riportja Beleznay Évával.
Előbbiben Szabó a Weöres Sándor Színház igazgatójaként arra a kérdésre válaszol, hogy mennyire pazarló a minőségi szórakozás, majd kifejti, hogy miként kell elképzelni egy zöld színházat, amely egyszerre helyezi előtérbe az újrahasznosítás kérdését és a színvonalas kulturális élmény megteremtését. Utóbbiban a Budapest egykori főépítészeként, jelenleg várostervezőként tevékenykedő Beleznay a környezettudatos építészet gyakorlatban való megvalósításának kérdését járja körül.
A korábbi lapszámhoz hasonlóan találkozhatunk Salamon Júlia egy kritikájával,
amelyben ezúttal a Ludwig Múzeum Finom illesztések/Golden Repair nevet viselő kiállítása kerül bemutatásra. A tárlat a megjavíthatóság kérdését vizsgálja: milyen releváns tapasztalathoz segíthet hozzá, ha a traumát, a társadalmi sebeket és a természeti károkat a helyreállítás gyakorlatán keresztül közelítjük meg?
Fontosnak tartom még megemlíteni Balsay Dorina fotóit, amelyeken természetközeli, részletközpontú felvételeket, illetve bensőséges hangulatú portrékat láthatunk. A képek visszafogott és mégis igéző vizuális világukkal gazdagítják a jelenlegi összeállítást, egységes és igényes összképet teremtve. Figyelemreméltó, hogy az Életünk 2025/4. lapszáma az irodalmon kívül más művészeti ágak (színház, képzőművészet, építészet) felé is nyit, ez
az összművészeti jelleg izgalmas élményt nyújthat az olvasóközönség számára.
Összességében elmondható, hogy színvonalasan megírt és megszerkesztett szövegeket olvashatunk, amelyek teljesítik a célkitűzést, amennyiben érzékenyen, de meggyőző erővel az önmagunk és a minket körülvevő világ közti hidak építésére sarkallnak minket.
Életünk 2025/4. lapszámbemutató, Khora Budapest Pszichológiai és Művészeti Stúdió, 2026. január 30.
Fotók forrása: az Életünk folyóirat Facebook-oldala
